Ezen az oldalon egy történetet olvashattok, amit én írtam:)
A különböző menüpontban megnézhetitek én hogy képzeltem el a szereplőket. Remélem tetszeni fog a történet! :)
Weboldal bejelentése
Szabálysértő honlap?
Kérünk, jelentsd be!
Ügyfélszolgálat
- Hová megyünk? – Kérdeztem visszafojtott hangon, mivel a visszatartott könnyek égették a torkomat.
- A pokolba. – Válaszolta rezzenéstelen hangon, ám ekkor megtorpantam.
- A pokolba? Mégis miért? És ki vagy te valójában? – Eközben újra elindultam.
- Hogy pontosítsak, egy kicsivel feljebb a pokoltól, ők az alsó szomszédok, és ott fogunk lakni. És mint már mondtam, Fekete gyilkos vagyok, ahogy te is.
- Ki kell hogy ábrándítsalak, mert én nem vagyok Fekete gyilkos.
- Az vagy, csak mikor megszülettél az anyád lelépett, az apád meg azt mondta hogy adjunk örökbe még nem leszel elég idős. Apád volt a király, de már meghalt egy hete. A helyét is átvették, de mivel te vagy a jogos örökös, ezt rajtam kívül csak egy valaki tudja, úgy döntöttünk hogy elhozlak kiképezünk, és mikor végeztünk elmondjuk mindenkinek, és átveszed a helyét.
- Akiknél eddig laktam, nem is az igazi családom?
- Nem, ők csak a nevelő szüleid voltak, csak közben a nevelőapád is meghalt.
- Szóval tizenhét évnyi hazugságban éltem?
- Igen, az, az ő választásuk volt hogy elmondják e neked, de ezek szerint nem tették.
- Lehet mégis jobb hogy eljöttem.
- Örülök hogy így gondolod, na de megérkeztünk, itt fogsz lakni.
- Itt?
- A föld alá rejtettük, hogy ne találjanak meg. Az ajtó itt van az indák mögött. Ha gondolod be is mehetünk!
- Remek – Mikor beléptem egy feketére festett házat láttam, fekete bútorokkal. – Ez nem is rossz, mindig ilyen házat szerettem volna.
- A Fekete gyilkosok szinte csak a feketét szeretik, így nem volt nehéz kitalálni a színeket.
- És megtudhatom hol lesz a szobám?
- Persze, az ágyadon lesz a harci öltözet, vedd fel és kezdhetjük is az edzéseket.
- Oké.
Amikor bementem a szobámba szinte olyan volt mint a sajátom. Miden esetre Csontpofa nem is olyan rossz mint hittem. Azért lett Csontpofa, mert amikor megláttam a kapucni alatt az arcát a fele csont volt. Felvettem a harci öltözetet, ami fekete nadrágból és fekete felsőből állt kimentem és követtem Csontpofát. Mikor bementünk az edzőterembe minden szempár ránk szegeződött.
Még mindig a szobába álltam amikor Leó anyja bejött.
- Hol van Leó? – kérdezte kétségbeesetten.
- Elment azzal a fura alakkal – Mondtam fojtott hangon, a visszatartott könnyektől már fájt a torkom.
- Mi az hogy elment? Hogy engedhetted el?
- Megkért rá, mert féltett titeket.
- Akkor se engedhetted volna el! – Ordított rám Leó anyja teli torokból. – Mi lesz ha valami baja esik? Én téged foglak hibáztatni!
- Azt mondta vissza fog jönni! És tudom hogy sikerülni fog neki.
- Kivéve ha meghal, és a halála a te válladon fog száradni!
- Nem, én csak segítettem neki! – Kiabáltam most már én is, bár a sírástól nem volt túl hatásos.
- Most felhívom a rendőrséget, és elmondom nekik hogy segítettél a fiam elrablásában!
- Ez nem igaz, ha nem ment volna el, már mind halottak lennénk, neki köszönhetjük az életünket, És én tudom hogy erős, és ki fog tudni szabadulni, és vissza fog jönni! – Halkabbra vettem a hangom - Az asztalon ott egy levél ami magának szól.
Odanézett és meglátta a levelet. Felvette az asztalról, leült az ágyra és kinyitotta. Olvasni kezdte a levelet, könnyek jelentek meg az arcán, majd felállt eldobta a levelet és kirohant a szobából. Felvettem a földről, és olvasni kezdtem.
Anya, nehezemre esik megírni ezt a levelet, de muszáj.
El kell mennem, és lehet hogy többé nem térek vissza,
de tudnod kell hogy a sok veszekedés ellenére szeretlek.
Ígérem vigyázok magamra, és vissza fogok jönni, de ha
mégis meghalok, akkor azt szeretném, hogy apa mellé
temessenek el. Mond meg Lénának hogy nagyon szeretem,
és hogy soha nem felejtem el. Az ágyam alatt van egy kis
doboz. Add oda Lénának, az lett volna a szülinapi ajándéka.
Kérlek ne hibáztasd Kevint, ő nem tehet semmiről. Tudta
ha nem segít akkor is elmegyek. És kérlek légy erős, tudom
hogy menni fog. Lénának már csak te vagy ott, és ő számít
rád. Nagyon szeretlek, és soha nem felejtelek el. Mindet
köszönök amit értem tettél!
Letettem a levelet, és kimentem Leó anyjához a nappalibba aki épp Lénával beszélt. Léna is sírt. Nem mertem oda menni melléjük, ekkor Leó anyja intett hogy menjek én is oda, így én is odaültem. Csak csendben ültünk egymás mellet, és sírtunk.
- Miért néz minket mindenki?
- Mert nem sűrűn hozunk újakat. Le fognak tesztelni, hogy biztos ide való vagy e.
- Ó, oké.
- Látjuk hoztál egy újoncot. – Jött oda az egyik – Elé fiatalnak néz ki, hány éves vagy?
- Tizenhét.
- A szemed kék, nem fekete vagy vörös. Miért?
- Nem tudom.
- Azért mert ő ennyivel különlegesebb mint mi! – Kelt a védelmemre Csontpofa.
- Márpedig a Fekete gyilkosoknak csak fekete vagy vörös szemük lehet.
- Nekem zöldeskék, akkor én se tartozok ide? – Kérdezte egy 190 cm körüli fiú.
- De, természetesen ide tartozol, mert rólad tudjuk hogy profi harcos vagy.
- És honnan tudjátok hogy ő nem?
- Igazad van, teszteljük le. Simon, te leszel az ellenfele! – Mutatott arra a fiúra aki megvédett az előbb.
- Rendben, gyere öcskös, nézzük meg mit tudsz.
- Hát, én nem is tudom.
- Tudom hogy menni fog. – Suttogta valaki a fülembe.
Gondolkodásra már nem jutott idő, mert Simon rám rontott. Kibuktatott, és rám térdelt. Sikerül lerúgnom magamról, és gyorsan felugrottam. Megvillantotta féloldalas mosolyát, amitől biztos minden lány elolvadt volna, és megint nekem akart jönni, de én gyorsabb voltam, a levegőbe szökkentem, ráugrottam a vállára, majd a háta mögé ugrottam, és egy kecses mozdulattal kirántottam alóla a lábát. Majd ekkor egy gyors mozdulattal megfogta a lábam, és kihúzta alólam. A földre estem, úgy hogy a fogaim is összekoccantak. Megint rám térdelt, és behúzott egyet úgy hogy még az orrom is vérezni kezdett. Ettől bepöccentem és én is akkorát behúztam neki hogy felrepedt a szája. Ütni kezdtük egymást ott ahol értük míg szét nem szedtek minket. De addigra mindkettőnk kék zöld foltos lett és vérzett az orrunk, szánk, nekem még a fülem is.
- Nos, harcolni tényleg tud – Állapította meg valaki.
- De még hogy! – mondta egy másik – nézd hogy elintézte Simont.
- Hát, még sántít is!
- Jó voltál – Jött oda hozzám, és kezet ráztunk.
- Kösz.
- Mióta tanulsz harcolni?
- Soha nem tanultam harcolni, csak néha a suliban verekedtünk.
- Akkor született harcos vagy. Amúgy hogy hívnak?
- Leó, te meg Simon.
- Igen, holnap ugyan itt?
- Benne vagyok!
- Az szuper, na de most léptem, csá!
- Csá!
Simon egész jó fejnek tűnik. De ettől függetlenül nagyon hiányzik Kevin. Még csak most jöttem el, de már hiányzik a sok nevetés, a bulik, és a sok hülyéskedés. De sebaj, megjátszom hogy milyen jó itt, és hogy nem akarok hazamenni, de eközben mindig azon leszek hogy mihamarabb hazajussak. De majd megmutatom milyen az igazi Leó, aki soha nem hagyja cserben a barátait, és hogy nem fél semmitől és senkitől. Ó igen, és megmondom anyának hogy nem kell tovább hazudnia, mert tudom a titkát!
- Nem jössz vacsorázni? – Ordította valaki.
- De, csak lezuhanyozom!
- Rendben.
Zuhanyzás közben végig azon járt az agyam hogy, hogy tudnám felvenni a kapcsolatot Kevinnel. A lakásban nincs áram, se térerő úgyhogy arra jutottam este kilógok és megkeresem. Kiszálltam a zuhany alól, magamra tekertem egy törölközőt, megfésülködtem megmostam a fogam és felöltöztem. Olyan érzésem volt, mintha valaki figyelne. Mikor megfordultam ott állt mögöttem valaki.
Honlapkészítés ingyen:
Ez a weblapszerkesztő alkalmas
ingyen weboldal,
ingyen honlap készítés...
Ezen az oldalon egy történetet olvashattok, amit én írtam:) - © 2008 - 2024 - erdekestortenet.hupont.hu